Az ember, mihelyt a létezését rázza meg valami
gyökerestől, az egészet, a mivoltát, akkor ott áll meztelen. A lelke.
Mert olyan ez, mint a fergetegek, ez aztán igazán elsöpri előle, amivel
annyit nyűglődött: az apró keserveket és bajokat, s felbukkan, mint a
nap, a létezésnek egy sohasem sejtett mélysége és csodás öröme. Ráeszmél
arra a csodára, hogy él.
Füst Milán (1888 – 1967)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése