Szépség

Szép vagy. Ez ellen mit tegyek?
Ujjad meséket vontat,
és mindegyik hajszáladon
hintázik egy hasonlat.

Mint egy növény, mint egy szobor
mint egy táj, enyhe napban –
valami folyton rebbenő,
s valami mozdulatlan.

Egyszerű két természeted
oly meztelen előttem:
bizony szerelmem, meghalunk;
esetleg nem egészen.

Meghal a kéj, meghal az elv,
mit annyi elme tisztel,
meghal a híd, meghal a táj,
s az új belügyminiszter.

Meghal a zöld selyemruha,
a Mont-Blanc, és a vágyam,
– mégis: folyó vagy kedvesem,
hajlékony, hosszú ágyban.

Szép vagy. Ez ellen mit tegyek?
Kötél van a nyakamba.
Hová vonszolsz? Mivé simítsz?
Eressz el! Hagyj magamra!

Nemes Nagy Ágnes  (1922 – 1991)

Absztrakció

Csak csillagokkal borítkozom,
ó.
De fényüket már levetkezem,
ó.
A lényegesre szorítkozom,
ó.
S csak mellékesen szeretkezem,
ó…

Nemes Nagy Ágnes (1922 – 1991)

Azelőtt

Azelőtt nőtt a tulipán.
Gyűszűvirággal összecsaptak,
hullámzott egy mezőnyi vadzab,
majd elcsitult gyűrűzve, este,
és mint derengő bója-lámpa,
a mák világított felette.
A tulipán volt azelőtt.
De most titokban egy fa nőtt
ott bent, nem vettem észre, nem,
de most már érzem, érdesen,
törzsben a törzset s gyökerezve
hajszálgyökért hajszálerekbe,
s amint szilárd hulláma gyűlik,
körözni lassu évgyürűit,
és éjszaka felriadok,
amint a roppant lomb suhog.
Mellette minden puszta gyom.
De a nevét, azt nem tudom.

Nemes Nagy Ágnes  (1922 – 1991)

Védd meg

Védd meg, ha bírod, mondd: megérte,
megérte, mondd, hogy így a jó,
megérte minden kaptató,
a bölcs szándék, törekedés,
a titkos élű, lassu kés,
orv pusztulásra oktató,
mondd, mondd, hogy megérte az elme
sötét szobába hasitó
csíkosan villogó szerelme,
megérte ez a fulladó
lélegzetvétel, ez a képzelt
értelem, ez a néma szó,
absztrakció, distinkció,
a szív, a rángva gyulladó,
a szív, hasas hófellegekben,
minthogyha bent, mig vág a hó,
egy város égne véghetetlen,
megérte, mondd a pillanatnak,
mig a két vállon szüntelen,
a két csuklón, két lábfejen
a védhetetlen iszonyatnak
fekete vérrel csorduló
tépett sebei fölfakadnak –

Nemes Nagy Ágnes  (1922 – 1991)

Dal

Szeretnék már szeretni,
hogy lényed megtanuljam,
én lennék a kisujjad,
és mondanád: kisujjam.

Szeretnék nem szeretni,
mint macska, heverészni,
magam sétálni menni,
s hogy merre, meg se nézni.

Nemes Nagy Ágnes

A feltámadás, vagy a feledés?

Igazság? Hová nyujtózunk e szóval?
Ropogtatjuk, mint izmot ifju csont,
s a jövendő a magáért-valóval
egy mozdulatban, ívben összefont.
A mozdulat – hisz így vált egyenesre
hajdan az ősi, vízszintes gerinc,
a mozdulat rántotta feszesebbre
az ereket, az ifjú szív kering –

az ifjú szív? – igen, az ifjú szív,
a szellem első, pontos lobbanása,
mikor majd rezdül a csigolya-ív,
s mi is rezgünk, új kocsonyákba ásva,
s a szó egy cseppel túlcsordul a vágyon,
s a nyelv, mint lángnyelv, rezzen, sistereg,
s megszületünk. Megszületik a szájon
örökségünk, reményünk: ismeret.

Nemes Nagy Ágnes

Hova szálltál szerelem

Hova szálltál szerelem

Szárnyad szélét őrizem

Körbe-foglal a szivem

Átlátszó borostyán

Elférsz látod kis helyen

Tömör voltál s végtelen

Mint az Úr az ostyán
Nemes Nagy Ágnes
(1922 – 1991)

Tanulni kell

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.

Tanulni kell mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,
a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek.

Tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,
ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.

Nemes Nagy Ágnes
(1922 – 1991)

Jég

Belémfagy lassan a világ,
mint téli tóba nádbugák,
kis torlaszokban ott ragad
egy kép, egy ág, egy égdarab -
ha hinnék benned, hallgatag
széttárnád meleg tenyered,
s az két kis Napként sütne fönn
a tél felett, a tó felett,
hasadna jég, mozdulna hab,
s a tárgyak felszökellve mind
csillognának, mint a halak.

Nemes Nagy Ágnes
(1922 – 1991)