Úgy jöttél hozzám...

Úgy jöttél hozzám, mint egy istenséghez.
S így néztem én is fel reád, aki
nem várt már semmit. Kloáka az élet,
de egymást még meg tudjuk váltani.

Zsibbadni kezd a csuklóm, ha meglátlak.
Húsz esztendőnk lesz? vagy csak két hetünk?
Üssünk a jelen borotváján sátrat.
Jövendő nincs. De hátranézhetünk.

Hogyan kell élnem? Soha élő ember
nem oktatott ki. Plátó nevelt engem
meg Epiktétosz. Ülj mellém és nézd

(s lásd másként, mint én) a forgó világot.
Vár ránk a nagy kaland. Nem magyarázok.
Azonnal dobd ki Árisztotelészt.

Faludy György  (1910 - 2006)

Fényképedet írógépemre tettem

Fényképedet írógépemre tettem,
hogy nézzelek, mikor nem vagy mellettem,
lényed verbénaillatából ittam;
s hozzád szegődtem olvasmányaidban.

Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad;
Nézésed zöld halai bennem úsznak;
Megérezlek, ha a sarkon túl vagy.

Te vagy a tükör, hol magamra látok,
Az ablak: abból nézem a világot,
S a labirintus: mindig benned járok."

Régen tudom: szerelmünk lehetetlen.
Azért ilyen szép. Szonettekbe tettem,
hátha leúsztatnak az idő lomha
vizein a világirodalomba.    

Faludy György (1910 - 2006)       

Nem váglak ketté

Nem váglak ketté lélekre meg testre
oly éles késsel, ahogy te teszed,
ki lelkedet rábíznád tenyeremre,
de kolostorba zárnád testedet.

Vadabb vagyok. Fülem örvény: felissza
lélegzeted fúgáit, s ha hamis
szégyenkezésem nem tartana vissza,
végigfogdosnám árnyékodat is.

De ha mind az öt érzékemet menesztem:
mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
és nem vagy többé se lélek, se test:

én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
és mert kívánlak, élvezem a vágyat,
mely engem betölt; téged elereszt.

Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.



Faludy György  (1910 - 2006)