Elmondok egy több ezer éves történetet. Ez a hindu Mahabharátából való.
Az öt száműzött Pándava fivér étlen-szomjan menekül. Végre elérkeznek egy tiszta tóhoz. A legifjabb már-már merítené az edényét, amikor megszólal egy Hang:
- Állj! Csak akkor ihatsz a tó vizéből, ha felelsz a kérdésemre! De vigyázz! Ha téves a válaszod: meghalsz!
Az ifjú a Hang irányába fordult, s a Hang ezt kérdezte tőle:
- Mi a legjellemzőbb az emberre?
Az ifjú Pándava tudta a választ. Egy bölcs mondat volt a szent Védák könyvéből. Azonnal meghalt. Ugyanígy járt a második, a harmadik és a negyedik testvér is.
Négy halott hevert már a tó partján, amikor Judhisztíra is odalépett.
- Ha helyesen felelsz - szólt a Hang -, nemcsaka szomjadat olthatod, de a testvéreidet is föltámasztom. Mondd meg tehát: mi a legjellemzőbb az emberre?
És a fiú így felelt: - Az emberre az a legjellemzőbb, hogy semmiből nem tanul.
Ahogy ezt kimondta, a fivérei mind életre keltek s mohón ittak a tó hűs vizéből.
Így vagyok én is, te is, és túlzás nélkül mondhatom, ez a mondat mottója lehetne minden történelemkönyvnek. Így van az egész emberiség. Úgy működünk, mint egy számítógép. Ismétlünk, ismétlünk, ismétlünk.
Müller Péter
[ s z e l l e m ű z é s ]
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Müller Péter. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Müller Péter. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. május 21., kedd
2012. december 5., szerda
.
Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni, mikor a személy, akivel törődünk,
elhagy... de az az igazság, hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé,
mert ő veszti el azt az embert, aki soha nem mondott volna le róla.
Müller Péter
Müller Péter
Néha.
Néha, akit legjobban szeretünk, úgy suhan el mellettünk az
életben, mintha egy szembejövő gyorsvonat ablakán állna.
Te jobbra robogsz, ő
balra, éppen csak integettek egymásnak, dobogó szívvel:
Szervusz!... Szervusz!... Vagy még?... Én is
vagyok!... Isten veled!... Mikor találkozunk?...
A választ már nem
hallod.
Müller Péter
2012. november 29., csütörtök
Ha.
Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először, mintha egy idegen
országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel.
Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt, egy kissé én is Te
leszek. Már látom mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az
enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat -
és megismerem a múltadat, sorsodat, örömeidet és rögeszméidet.
Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem a szíved kódolt
adásait. Ha a szíved gyorsabban ver, az én szívem is hevesebben fog
dobogni. És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy
megértjük, mitől félünk mindketten.
...
Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.
...
Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)