[ s z e l l e m ű z é s ]




A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Müller Péter. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Müller Péter. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 21., kedd

Nem baj, ha leesel. Az se számít, ha elbuksz, vesztesz, vagy vétkezel. A gond az, ha nem tudod, miért.

Elmondok egy több ezer éves történetet. Ez a hindu Mahabharátából való.

Az öt száműzött Pándava fivér étlen-szomjan menekül. Végre elérkeznek egy tiszta tóhoz. A legifjabb már-már merítené az edényét, amikor megszólal egy Hang:
- Állj! Csak akkor ihatsz a tó vizéből, ha felelsz a kérdésemre! De vigyázz! Ha téves a válaszod: meghalsz!
Az ifjú a Hang irányába fordult, s a Hang ezt kérdezte tőle:
- Mi a legjellemzőbb az emberre?
Az ifjú Pándava tudta a választ. Egy bölcs mondat volt a szent Védák könyvéből. Azonnal meghalt. Ugyanígy járt a második, a harmadik és a negyedik testvér is.
Négy halott hevert már a tó partján, amikor Judhisztíra is odalépett.
- Ha helyesen felelsz - szólt a Hang -, nemcsaka szomjadat olthatod, de a testvéreidet is föltámasztom. Mondd meg tehát: mi a legjellemzőbb az emberre?
És a fiú így felelt: - Az emberre az a legjellemzőbb, hogy semmiből nem tanul.
Ahogy ezt kimondta, a fivérei mind életre keltek s mohón ittak a tó hűs vizéből.

Így vagyok én is, te is, és túlzás nélkül mondhatom, ez a mondat mottója lehetne minden történelemkönyvnek. Így van az egész emberiség. Úgy működünk, mint egy számítógép. Ismétlünk, ismétlünk, ismétlünk.

Müller Péter

2012. december 5., szerda

.

Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni, mikor a személy, akivel törődünk, elhagy... de az az igazság, hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert, aki soha nem mondott volna le róla.

Müller Péter 

Néha.



Néha, akit legjobban szeretünk, úgy suhan el mellettünk az életben, mintha egy szembejövő gyorsvonat ablakán állna. 
Te jobbra robogsz, ő balra, éppen csak integettek egymásnak, dobogó szívvel: 
Szervusz!... Szervusz!... Vagy még?... Én is vagyok!... Isten veled!... Mikor találkozunk?...  
A választ már nem hallod.

Müller Péter

2012. november 29., csütörtök

Ha.

Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először, mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt, egy kissé én is Te leszek. Már látom mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat - és megismerem a múltadat, sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem a szíved kódolt adásait. Ha a szíved gyorsabban ver, az én szívem is hevesebben fog dobogni. És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten.

...  

Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.