Végül

Elveszítelek
A szenvedésedre is
méltatlan lettem

Zalán Tibor (1954-)

[JANUÁRI ÉLETKÉPEK, Élet és Irodalom, XLVI. évf., 7. szám, 2002.]

REPEDÉS

Csak néhány mondat
és életek és idők
szivárognak föl

Zalán Tibor (1954-)

[7 HAIKU, Árgus, 2001/1. szám]

ZUHOGÁS

Rögeszményeim
között rög és eszmények
– és a zuhogás

Zalán Tibor (1954-)

[ Új Forrás, 2000/10. szám (December)]

PILLANAT

Szemben ülsz velem
talán hátat fordítasz
Nézlek. Nem látlak

Zalán Tibor (1954-)

[ Új Forrás, 2000/10. szám (December)]

NULLPONT

Várod és megjön
Várod és nem jön. Sápadt
vagy és hangtalan

Zalán Tibor (1954-)

[ Új Forrás, 2000/10. szám (December)]

Szárnyak

Szálló cserepek

Elsodort viharokban

Hideg szárnyverés

Zalán Tibor (1954-)

[Zalán Tibor: Lassú halált játszik, Ister, Budapest, 2000]

Valahová

És valahová
menendez megyek - sehol
sincs lakozásom

Zalán Tibor (1954-)
[JANUÁRI ÉLETKÉPEK, Élet és Irodalom, XLVI. évf., 7. szám, 2002.]

Hit

Az eget nézte

szemébe szilánk zuhant

Át a szívéig

Zalán Tibor (1954-)

[Zalán Tibor: Lassú halált játszik, Ister, Budapest, 2000]

Méz

A fájdalmam oly érett, mint a méz már,
és bölcs és mély és terhes száz titokkal,
és minden kincseket magába foglal,
és hallgat és vár, sehova se néz már.
Virágtalan bánat. De ez: a minden.
Méz, tiszta méz, méz, mennyei ital,
több mint a föld tünő virágival,
ambrózia, virágok lelke, kincsem.
Gyümölcs, nektár, melytől üdül a hívő,
minden cukrot magába édesítő.
Én csak röpültem és ezt szüreteltem
kalászos rónán és szőlős hegyekben,
ezt szüreteltem, mert én csak röpültem,
és életem nehéz mézzé köpültem,
bánattá, jajjá, könnyé, tiszta mézzé,
egy csonk világban egy fájó egésszé.
Ó lankák, ó virágok messze tája,
ti telt gyümölcsök korhadt rúdakon,
s ó könny, te élet mély esszenciája,
megölt virágok méze, fájdalom.

Kosztolányi Dezső
(1885-1936)

NEM TUDOM ÉN, MIÉRT JÁTSZOM

Nem tudom én, miért játszom:
pállott őszi szilvafákon
álmot gyújtok, füstje selyme
ringasson a végtelenbe,
bontson szivárvánnyá téged –:
lássalak is, ha már nézlek.
S ha még féltesz, meg ne lássál:
krumplikövön-kopogásnál
kongóbb a magány már bennem,
vasmennyboltos csönd felettem.

Vasmenyboltos csönd felettem,
kongóbb a magány már bennem
krumplikövön-kopogásnál:
ha még féltesz, meg ne lássál.


Szerelmedből kitakarlak,
látni én már így akarlak:
szivárvánnyá nyílva bennem,
csontig ható szerelemben...

...S csak a szél sír kint a fákon,
nem tudom én, nem tudom én,
tehetetlen, miért játszom

Farkas Árpád
(1944-)

Kösöntyű

Úgy félek, hogy ezt a homályos, ódon,
vén bánatot egy éjjel elveszítem,
és véle együtt életem s a szívem,
a szívem is, és megvigasztalódom.

S csodálkozom a fáradt, furcsa szókon,
melyek belőle ömlöttek szelíden,
szájam haragra többé nem feszítem
vérezve, átkozódva és vívódón.

De nézem a sírókat és a könnyük,
és gyászolom elvesztett bánatom,
ezt a nehéz és babonás kösöntyűt.

 Kosztolányi Dezső
(1885-1936)

CSIKORGÓ

Disszonáns események közt - jégtáblákon,
disszonáns segélykiáltások,
recsegő jajszavak,
egymásnak ütődő szótöredékek,
egymásra torlódó sikoltások alatt
az emlékezet kitömött madarával...

Hervay Gizella
(1934-1982) 

HA MAJD JÖSSZ

Elédbe terítem hajnali vonatok füttyeit,
miket a várakozás lobogtat bennem,
a reggeli tojásrántották
nyitott ablakokon át
illanó illatát
terítem elébed, ha majd jössz.

És fellegléptű álmaim földreborulnak.

Letérdepelnek valahová az udvar
körtefái alatt, s megmosolyognak,
hogy milyen suta is az az első csók,
mit annyit gyúrtam, simítgattam
párnám csücskén magányos, borzas éjeken.

És félrébb állnak útadból
az ajtó előtt kucorgó tejesüvegek,
virradatok fehér menyasszonyai
félrébb állnak, ha majd jössz.

Végigbóklásszuk a kert ribizlibokrait,
a kisvárosok nagy-nagy örömeit elmesélem

Farkas Árpád
(1944-)

SZÓ

Egyetlen szóval
meg tudnánk ölni egymást.

Annyira szeretsz.
Annyira szeretlek.

Szólsz hozzám - már nem te vagy.
Szólok hozzád - már nem én vagyok.

Hangodban hallgat a válaszom.
Hangomban kiált a válaszod.

Ne is mondd, hogy ezért meg azért!

Már attól a szótól sem félek,
amivel meg tudnánk ölni egymást!

Hervay Gizella
(1934-1982)

Az élet értelme

Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú.

Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú.

Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami.

Hát akkor mi?

Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.

Örkény István

(1912–1979)

Találkozások

Hányféle találkozás, Istenem, együttlét, különválás, búcsuzás! Hullám hullámmal, virág a virágtól szélcsendben, szélben mozdúlva, mozdulatlanul hány és hányféle színeváltozás, a múlandó s a múlhatatlan hányféle helycseréje!

Pilinszky János
( 1921 - 1981)

Bárhova lépek

Bárhová lépek, beléd ütközöm.
Át- és keresztül vagyok
szőve már veled.
Mozdulataiddal mozdulok,
hangodra hangolódom.
Így élünk kettős kötésben
téphetetlenül.

Ágai Ágnes
(1932–)