Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.
Vonaglottunk bizón, nagyon,
Hős estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.
Roskadjunk le a Sors előtt
Két gyáva, koldus csókmivelők.
Mindegy, kik küldték, kik adták,
Nem ért a csókunk egy fabatkát.
Több voltunk, jaj, tán kevesebb,
Mint a hajrás, kis szerelmesek.
Tul vánkoson, leplen, igen
Sirva láttuk meg: ez se Minden.
Be’ busak vagyunk, be’ nagyok,
Csókokban élő csóktalanok
A Végtelent hogy’ szeretjük:
Sirunk, csókolunk s ujra kezdjük.
Ady Endre
(1877-1919)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése