Ha megidézlek, más vagy:
önkényesen vegyítek
valódit és vágyottat össze,
játszom hamisképeddel
jóleső öncsalással,
szétszedlek, összeraklak,
mosolyodat magamra öltöm,
mozdulatodba belebújok,
hangodat a szélnek eresztem,
és az arcomba visszafújja.
Hol jársz? nem kérdem, olyan mindegy,
csak lépted vigyázom,
cipőd ismeretlen.
Ha szólnál hozzám, meg se hallanám,
elmennék melletted észrevétlen,
mostani magadhoz nincsen már közöm.
És mégis vagy és mégis te maradtál,
arcodon az idő nem faraghat,
mert bennem született,
általam él,
és velem pusztul el.
Ágai Ágnes (1932 –)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése