Kifeküdni a mezőre, elfeledni teret és időt. Nézni az apró felhők hancúrozását, amint bújócskáznak. A játékot, amit a szerető Nap derűs öleléssel vigyáz. Csak feküdni, feledve tegnapot, mát, holnapot, világot, országokat, városokat, utcákat, házakat, lecsúszott paplanokat, megannyi szerelmet, bánatot.
Egyszerűen csak lenni.
Lenni cseresznyevirág vagy bármi más.
Valami nagyon egyszerű, ami elfér egyetlen metaforában.
Csak ennyi kellene.
Mert most nyafogós ősz van, az ég is pityereg. A novemberi szél noszogatja a telet, mely már évek óta nem jő szép fehér méltósággal, elfelejtett minden illemet.
Csak a szél kavarog. Hordja, viszi a szerelmet.
Boda Magdolna
(1956-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése