Találkozás

Nyugodj bele, hogy nem lehet,
aminek vége, vége.
Viharban jártál, – odalett
sok rügy s bimbó reménye.

Fájt, persze, és tán jobban is
mint ami szerelem volt,
fájt, hogy sok minden elveszett
amihez köze sem volt.

A húsztól a harminc felé
ahogy vittek az évek
növő fájdalmad mérlegén
úgy nőtt a veszteséged, –

de most már hagyd, ne mérj, ne várj,
hisz aki gyűlöl, asszony!
Remény? Ha tíz év nem segitett,
egy pillanat mit adjon!

Mit a mult barátság és az ész?
Mit adjon, késve, a bánat?
Eh, káromkodj – – – – – –
átkot szór úgyis utánad.

Vesszen hát, ami elveszett.
Kár siránkozni érte.
Bírd ki, hogy gyülöl a sirodig,
s bírd ki, hogy vége, vége.

Szabó Lőrinc
(1900 – 1957)