[ s z e l l e m ű z é s ]




2013. április 29., hétfő

Türelem

Ne higgyük, hogy tetteinknek és szavainknak hatása tüstént és várakozásainknak megfelelően jelentkezik. Bűneinknél ez még nem is volna baj, de sajnos fokozottan így van ez a jócselekedetek esetében. De ami késik, nem múlik. S akinek van türelme a jóságra, az meg is fogja érni, s föl is fogja ismerni gyümölcsét.

Pilinszky János (1921 - 1981) 

2013. április 27., szombat

Élet

Először zúg az egész hangszer,
zengi himnuszát a tavasznak,
aztán a húrok rezgőn
sorra szakadnak.

Azután már csak egy feszül,
az is csak félve zeng;
azután az is kettépattan
és leborul a csend...

(1926. január 10.)
Dsida Jenő (1907-1938) 

2013. április 26., péntek

Tavaszi béke


Fürdik lelkem az illatos
Tavasz sugarában...
Kerestem a békességet -
Végre megtaláltam.

Minden madár, kicsi tücsök
Örömét zengi...
Legyek egyszer én is boldog,
Ne zavarjon senki!...

1924. május 1.

Dsida Jenő (1907-1938)

2013. április 22., hétfő

Tanács


Szász Irma emlékkönyvébe

Szerelmünk legyen, hidd el, bárki
szeretné hinni, - minden édes,
csak egy nem édes sohse: várni.

Minden másodperc sokat elvesz
életünkből, amikor várunk
s ősz lesz tüzes nyárunk
s a közmondás is;

amikor a hegy nem ment hozzá,
akkor Mohamed ment a hegyhez.

1925. január

Dsida Jenő (1907-1938)

Tudod?

Tudod, mi kéne?
Játszi vidámság:
Szökkenő, csókos öröm.

Hetyke kedvű,
Szelíd vagányság:
Tavaszígéretű szerelem.

Cinkos pillantású,
Könnyűléptű vadság:
Mámorító veszedelem.

Bársony érintésű,
Dédelgető kívánság,
Nekem veled, neked velem.

Balla Zsuzsanna

2013. április 20., szombat

Poézis

Belül a könnyek folyamát
követni a nagy véghetetlen parton.
Belül a könnyek folyamát
terelni be a sziklás alagútba,
s mielőtt zúgva, dörögve beömlik,
kifogni egy-két elázott virágot.

Kívül mutatni:
Örök ujjongó alakot,
félrecsapott kalapot,
kacagni kincses klarinéton,
zajongni zengő zongorán,
és játszani csak egymagamnak,
ha más senki se marad ott,
s megint elölről:
játszani halkan egymagamnak
zajongó, zengő zongorán,
kacagó, kincses klarinéton,
mutatni bohém alakot,
félrecsapott kalapot... -
Kívül mutatni, mindig mást mutatni!

Csendül a nóta,
ki tudja: mi óta?
Ki tudja: mi vár?
Csendül a nóta,
mit neki kóta!
Cseng a pohár!

Belül a könnyek folyamát
követni a nagy véghetetlen parton.
Belül a könnyek folyamát
terelni be a sötét alagútba,
s mielőtt zúgva, dörögve beömlik,
kifogni egy-két zsenge, kék virágot,
kisimogatni, csókkal szárogatni,
nem bánni, hogyha millió szem néz is:

Kettős világban, kettős szivvel élni:
Ez a poézis.

1925. június. 25.
Dsida Jenő (1907-1938)

2013. április 18., csütörtök

Úttalan erdőn


Úttalan erdőn utat kutatok.

Sűrűn burjánzó múlt napok,
jövő-bükkök és jelen-indák
úgy össze-vissza kúszálódtak,
amerre most megyek! -

Sötét van benn és zúg a rengeteg.

Földagadt lábam töviseken jár,
de nem hagy nyugodni a gondolat,
hogy messze messze most valaki vár,
akit menteni kell,
aki zokog és lázas és beteg.

Sötét van itt és zúg a rengeteg.

Ólmos, zsibbasztó fáradtság alatt
véres nyomokat permetezve
vonszolom magamat,
míg eljutok egy elzuhant fatörzsig
s kinyújtom rajta megkínzott testem...

Zúgj, öreg erdő,
borulj rám:
A Valakihez vezető utat
úttalan erdőn hiába kerestem.

(1926. október 10.)
Dsida Jenő (1907-1938)

2013. április 17., szerda

Vers a lehetről és a nem lehetről

A nem-lehetből, mondjad, még lehet
másképp lehet, vagy már csak így lehet,
hogy nem lehet más, csak a nem lehet?
Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!

mert hajad, orrod, szájad és szemed -
mert az leszek, jaj, megint az leszek,
az a csordából kimart, seblepett,
kölyke-se-volt, nősténye-elveszett

csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
ha puskavégre fogja a halál.
De este lett, és olyan este lett,
megleltem újra arcod és kezed,

egymás szájába sírtuk: Nem lehet,
hogy már csak így, hogy másképp nem lehet!
és hajad, orrod, szájad és szemed.
S ki azt hittem, hogy élni ébredek,

megint csak itt, megint e dérlepett
falak között, megint a nem lehet.
Vacog a szív, veri a perceket,
veri, hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet!

Ha megyek már az utcán, úgy megyek,
gázolva folyót, zihálva hegyet,
mert voltak folyók és voltak hegyek
és voltak évek, voltak emberek

és mi volt még! mi volt!
és azután
egy nyári perc december udvarán -
a vén remény... és voltak reggelek,

mikor veled, melletted ébredek
és hajad, orrod, szájad és szemed
s az ing, s a váll, s a paplanon kezed...
Úgy szól a szó, mint az emlékezet -
hát nincs szavam több és nem is lehet.


Zelk Zoltán (1906 – 1981)



2013. április 16., kedd

Babits

Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.
Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.
Mit láttam benned? Magam végzetét.
Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.
Mit benned én? Gyászt, magányt, titkokat.
Mit bennem te? Dacot és szitkokat.
Aztán, mit én? Jövőm rémálmait.
S te? Egy torzonborz állat vágyait.
Én? Istent, akit meg kell váltani.
Te? Hogy jönnek a pokol zászlai.
S később? Hogy ellenség én vagyok.
S én? Azt, akit soha el nem hagyok.
Te, tíz év mulva? Tán mégis fiad?
S én, húsz év mulva? Láss már, égi Vak!
S húsz év mulva, te? Nincs mit tenni, kár.
Húsz év mulva, én? Nincs mit tenni, fájj!
S a legvégén, te? Igy rendeltetett.
S én, ma s mindig? Nincs senkim kivüled.

Szabó Lőrinc  (1900–1957)

2013. április 15., hétfő

Tavasz kezdetén


Néma várás ül ma a nagy világon.
Csókos szellő rengeti vágyam árját,
És kínzott szívek panaszos beszéde
Tör ki belőlem.

Vérszopó, vad zsarnok a tél. Nem enged
Szóhoz jutni. Ámde uralma tűnik
S a tavasz kegyes keze nyújt nekem most
Írt sebeimre.

Merre jártatok, kicsi, zöld gyümölcsök,
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
Egyre tirátok.

1924.

Dsida Jenő (1907-1938)

2013. április 13., szombat

Játék


Megtörtént mese

Két kis gyerek játszott az erdőn.
- Hallgasd meg ezt a bús mesét -
Szamócát szedtek,
Lepkét kergettek
És futkároztak szerteszét.

Játsszunk bujócskát - szólt az egyik.
Nagyszerű lesz! - felel a másik -
- Keress meg engem!
Elbujok csendben.
Csak fordulj el egy pillantásig!

S tovaszaladt a kis leányka - -
- Szomorú lesz a vége, meglásd! -
Egyik ment jobbra.
Másik ment balra
És nem látták meg soha egymást...

Szatmár, 1924. augusztus 7.
Dsida Jenő (1907-1938)

2013. április 12., péntek

A föl-földobott kõ

A föl-földobott kõ Föl-földobott kõ, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.

Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelybõl vétetett.

Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hûtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.

Föl-fölhajtott kõ, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.

És, jaj, hiába mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.

Ady Endre (1877-1919)

2013. április 10., szerda

A kapu előtt


Kedvesem, szegény kedvesem! Nézd
ez a kapu. Sötét, mint a gondolat,
erős, mint az örökkévalóság. Ezen
kellett volna bejutnunk, ha nem kapok
sebet. Zúg a fejem, alig látok,
elhagy a lelkem, meghalok. De te
ne félj! Bejutsz. Neked hagyom a
hattyútollat. S három csepp véremet.

1929.

Dsida Jenő (1907-1938) 

2013. április 9., kedd

Tragédia

Szerették egymást véghetetlen
De jött egy szó, egy dühre keltő.
Összevesztek és kibékülni? -
Ahhoz büszke volt mind a kettő.

Ha néha néha találkoztak
Elfordultak és nem köszöntek
(Tán, hogy a másik meg ne lásson
Egy áruló kis szürke könnyet.)

Az egyik sorsa hervadás lett,
Eltávozott egy csendes este,
Szemének végső pillantása,
Akire vágyott, azt kereste.

Az már későn jött, összetörve,
Hurcolva lelkén szörnyű vádat.
S egy sírnál halkan elzokogta,
Hogy ő neki már nincs bocsánat!...

1923. október
Dsida Jenő (1907-1938)

2013. április 8., hétfő

Magány

Az ajtókat ma kulcsra zárom:
Legyen nyugalom idebent
És senki énrám ne találjon
S öleljen süket, tompa csend... -
Az ajtókat ma kulcsra zárom.

Befedek minden ablakot:
Legyen mélységes vak sötétség
És ne kísértsen alakod,
S maradjon kívül minden kétség... -
Befedek minden ablakot.

A csöndességtől szinte fázom
Nem lesz köröttem senki, csak
Pár láthatatlan, lenge álom
És zord-fekete, vak falak -
Az ajtókat ma kulcsra zárom.

1924. július. 28.
Dsida Jenő (1907-1938) 

2013. április 7., vasárnap

Áldásadás a vonaton

A tengerbe most hanyatlik a Nap,
Most fut leggyorsabban a vonatunk,
Most jön a legtöbb, nagy emlékezés:
Megáldalak.

„Áldjon meg az Isten
Minden jóságodért,
Sok hallgatásodért
És gonoszságodért.
Sok rossz, bántó szódért
Áldassál melegen,
Sok hidegségedért
Hevülj a szivemen,
Úgy is vége most már,
Úgy is ezer bajom,
Oktalanság árán
Kész a ravatalom.
Hát én megáldalak,
De amíg áldalak,
Csókolj, de ne nagyon.
Áldva, csöndben, békén,
Emlékkel és csókkal
Akarlak elhagyni,
Meleg után fagyni,
Egyedül maradni,
Egyedül érezni,
Egyedül meghalni,
Áldjon meg az Isten.”

A tengerbe most hanyatlik a Nap,
Most fut leggyorsabban a vonatunk,
Most jön a legtöbb, nagy emlékezés:
Megáldalak.

Ady Endre (1877-1919)

2013. április 6., szombat

Én régi mátkám

Csupa rom és romlás a multunk
S te voltál élén
A romboló angyal-seregnek,
Csak azért is szeretlek.

Ne jöjj elémbe, meg se csókolj,
Én régi mátkám,
Minden csókom kezdete, vége,
Életem kedvessége.

Csupa rom és romlás a lelkünk,
Mindegy, akartuk.
Sorsunkon titkos, fekete leplek,
Csak azért is szeretlek.

Ady Endre (1877-1919)

2013. április 5., péntek

Kis meditáció

Ibolyával,
kikericcsel,
hóvirággal
telehintett hímes réten
táncol a tavasz tündér-lánya
hófehér, habos, grenadin ruhában -
kacag és táncol
és táncolni csal engem is.

Miért gondolok én
mindig egy sápadt, őszi arcra?
Miért gondolok én
mindig az őszi gyermeklánc virágra,
a gyujtoványfű sárga virágjára
s a vére-hulló fecskefűre?

Kicsit fáj a seb
és áll a kínzó paradoxon:
táncolni jobb,
nem táncolni szebb.

1925. április 5.
Dsida Jenő (1907-1938)

2013. április 3., szerda

Az élet




Valakinek, aki beteg, -
akit szeretek, -
s aki nem vigyáz magára.
Óh, jaj, nagyon vigyázz!
Színes papírhajó az élet
Szívedhez tapadt aranyos játékszer,
Meleg gyermekkézből vízre tévedt,
S ha nem fogod jól kötelét,
Ellibben, feldől, elmerül -
És minden, minden, semmivé lett!

Jaj, vigyázz!
Pici piros léggömb az élet,
A jó Istentől névnapi ajándék,
S ha gyönge ujjad félve reszket
S a vékony zsinórt elereszted,
Elvillan, elfut, elrepül, -
(S óh, szörnyű gyász! -
Helyébe kapsz egy fakeresztet!...)

Jaj, csak vigyázz!

1924. július 22.
Dsida Jenő (1907-1938)

2013. április 2., kedd

És sehogyse vagyok

"...És úgy vagyok, hogy sehogy sem vagyok
És fáj, hogy nem fájnak eléggé
Dalaim, a megdalolt dalok
S kinjaim a megszenvedett kinok.
Zárt életet ujra elkezdeni,
Fölvenni a daliás lárvát,
Ujjongani, mikor testünk bizserg
Nem fiatalon és vér-duzzadón,
De sztrájkján a sokféle csapott vérnek
És gondolni évek számaira,
Hogy harmincöt és azután harminchat
És kételkedni a kisleányban,
Aki, szegény, pedig nem rossz talán
És mindenben és még több mindenben
Látni vakítóan a Semmit:
Talán öregség, talán már Halál.
Hát jöjjetek beigért éjszakák
Hát jöjjetek nagy megcsufolások,
Szégyenek, kinok és régi babák.

Kár, hogy néha sokáig élünk
És ugy vagyok, hogy sehogy se vagyok.

Ady Endre (1877-1919)

2013. április 1., hétfő

Sztavrogin visszatér

"Nem gondoltak a rózsakertre,
és elkövették, amit nem szabad.
    
Ezentúl üldözöttek lesznek
és magányosak, mint egy lepkegyűjtő.
Üveg alá kerűlnek valahányan.
       
Üveg alatt, tűhegyre szúrva
ragyog, ragyog a lepketábor.
Önök ragyognak, uraim.
       
Félek. Kérem a köpenyem."

Pilinszky János (1921 - 1981) 

Végkifejlet

Magam talán középre állok
Talán este van. Talán alkonyat.
Egy bizonyos: későre jár.

Pilinszky János (1921 - 1981)